NICO ÉLETBEN TARTOTTA A BLOGOT!

Majd' egy hónapja nincs új bejegyzés. Mondjuk, nem is nagyon reklamáltok (amennyiben tegezhetem a véletlen idelátogató embertömeget).

A blog nem halt meg, nyilván kevesebb időm van itt elbaszni a freetime-ot, meg amúgy sem jut mindig eszembe fasza, művészileg kielégítő, kulturális 'odabasz'.

A napokban azonban kijött egy fincsi tribute korong (vagy cover?). Ezekkel sosem volt bajom, persze nagyrészt azért, mert sosem hallgattam feldolgozás lemezeket. Egészen a Libertines (Ámen) 10 éves eniverszöri, NME által cuccolt lemezéig. Ami szar volt. A Libertines (Ámen), meg ugyebár istenkirálycsászárcár és hasonló uralkodói címekkel felruházható együttes (volt). Na de, nem is ez az a lemez, ami miatt koptatom itt a billentyűzetre akkurátusan felmázolt 'f', 'e', 'l' stb. betűket, hanem: a VU & Nico 45 korong

Ez az a lemez, ami tipikusan nem szar. Olyannyira, hogy már jó. Jó-jó, mondhatná a vonakodó emberfia, ahogyan én is mondtam, amikor megvásároltam, de mi a garancia, hogy nem kidobott pénz. Pl. Ty Segall lehet ilyesfajta példa, vagy White Fence. (muha, róluk pont írtam egy posztot)
Nomármost, a struktúra megmaradt, a dalokra így-úgy, de leginkább úgy rá lehet ismerni. Ty "bácsi" Femme Fatale-jára nem sokan vágnák rá, hogy "PLÁGIUM! ezt a lú ríd már megcsinálta 45 éve!" - mivel simán elmenne egy szólólemezen is, esetleg a szemfülesebbek, akik szövegre is ráizgulnak, jöhetnek rá, hogy "nebazd, ez a VU".

Egy szó mint száz, a lemez annyira király, hogy két helyhatározót is érdemel a közösülés, amit melléknévként alkalmazunk itt és most: ki-be-baszott-jó.

Így, hogy végképp összezavarjak mindenkit, ne csak magam, álljék itt egy avantgarde-jazz-punk remekmű*

*aminek semmi köze a fentiekhez