"Ennyi pénzért gyertek vissza!"

2000-ben jött el az idő, hogy Gerendai Karcsi bácsi durrantson egy nagyot, és elhozza kishazánkba a britpop koronázatlan(?) királyait, az Oasis-t.
Az előkészületekről sok mindent nem tudunk, azt viszont "világgá kürtölték", hogy nem fillérekért látogatnak el hozzánk a Gallagher testvérek. Legalábbis kezdetben úgy tűnt, hogy teljes felállásban játsszák majd a Shakermaker-t a manchesteriek az év őszén a Hajógyári Szigeten. Az ezredfordulón azonban megrendült az együttes összetartó ereje, Noel megtagadta a turnén való részvételt. Az angliai fellépésekre ugyan még bejátszott a bandában, ám, amikor elhagyta a szigetországot az Oasis, Noel nem tartott az együttessel.

A botrányok nem is maradtak el, több helyszínen félbeszakadt a koncert, flakonokat és egyéb dobásra alkalmas dolgokat zúdítottak Liam és zenésztársai felé. A Sziget előtt utolsó koncertjükön, Svájcban is rövid idő után megunta Liam az atrocitásokat és levonult a színpadról.
A budapesti fellépés ezzel szemben zökkenőmentesen zajlott le, az Oasis profin lenyomta az alkalomra összeállított szettet, Liam nem szólt be a közönségnek.
Habár a magyar hallgatóság néhány tagja csípős megjegyzésekkel tarkította a koncertet, a botrány elmaradt. Elmaradt, amit talán többen is sajnáltak.
Alább a zenenet.hu bejegyzését olvashatjátok a 2000-es Pepsi Sziget Oasis koncertjéről:

            "Augusztus 8-án, a sziget zárónapján mindenki érdeklődve várta, vajon botrányok nélkül bonyolódik-e le az Oasis koncertje. A buli előtt egy úriember tisztességes szurkolásra szólította fel a közönséget, majd a mindig nyugodt (vagy csak fáradt?) Gerendai Károly is megpróbált rögtönzött köszönőbeszédjével higgadtságot szugerálni a tömegbe. Az aggodalom felesleges volt. Az Oasis a Sziget egyik legnagyobb szabású, legsimább buliját vezényelte le.

Kedden este mintegy 45 ezren tolongtak a Szigeten. A közönség ekkorra már elfogyasztott negyedmillió sört, 70 ezer liter üdítőt, 50 ezer lityó bort, és betermelt vagy 7 ezer kiló kenyeret, 80 ezer kiló zsömlét és 15 mázsa virslit. A hangulatot 600 rögtönzött esküvő és 20 ezer ingyen kiosztott óvszeremelte. Minden készen állt tehát egy nagyszerű búcsúbulihoz. Ehhez már csak az kellett, hogy az Oasis tagjai ne vonuljanak le a színről az első bedobott műanyag flakon után. Nem vonultak le. Liam Gallagher már a sajtótájékoztatón meglepetést okozott. A botrányairól híres frontemberben ezen az estén szimpatikusabbik énje kerekedett felül, a Noel által emlegetett arroganciának nyoma sem volt. Liam szinte könnyekig meghatódott, amikor megtudta, hogy a Szigetre mindössze öt fontnyi összegért lehet bejutni. Mint mondta, ez a csóróság a hőskorra emlékezteti. Korábban adott interjúiban is utalt arra, hogy az Oasis kissé punkosabbra szeretné venni a figurát, és ebbe a vonulatba simán beleillik egy Szigethez hasonló fesztiválon való részvétel. Ám aki csirkedarálást várt a csapattól, annak csalódnia kellett.

Az Oasist hallgatva, némi tűnődés után az ember hajlamos elfogadni Liam azon megállapítását, miszerint csapata a világ legjelentősebb zenekarai közé tartozik. A Nagyszínpad előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, míg a büfésornál is nyújtogatták a nyakukat az emberek. Liam nem cicózott sokat, bemondta a következő szám címét, aztán alulról megközelítette a mikrofont, és rázendített. Ahogy az várható volt, a bandából nem egyénieskedett senki, mindenki szolidan tette a dolgát, a hangszerek diszkréten zúgtak a háttérben, teret engedve Liam hangjának. A frontember nem fárasztotta magát fölösleges ugrálással, minden energiájával az énekre koncentrált. A kevés show-elem közé tartozott, amikor nagy ritkán megrázta csörgőjét, a frászt hozva a hátul állók retinahártyájára. Minden nagyon profi módon zajlott, elöl a tömeg végig ugrált, az összképet csak az a fickó csúfította el, aki hatalmas Noel felirattal emlékeztette Liamet a testvéri szeretetre. Szerencsére őt senki sem akarta észrevenni.

Aki először szembesült az Oasis életművével, az hajlamos arra gondolni, hogy a bandát csak a brit sajtó által gerjesztett botrányok tették naggyá. Sokak unalmasnak találhatják a dalokat, amelyek élőben talán még enerváltabbaknak tűnhetnek. Vagyis az Oasis olyan, mint a többi zenekar: aki nincs rákattanva, a büdös életbe nem fogja megszeretni. Kedden este a Nagyszínpad előtt mindenki bekattant. Az Oasis profi módon álomba ringatta a lassan csomagoláshoz készülődő szigetlakókat. De a punkok azért még ne kezdjék a feltámadást ünnepelni."

A NETEN FELLELHETŐ...

...legjobb kép Liam Gallagherről.

Egyébként a korai Oasis képek jönnek be leginkább, de ez egy kurvajó pillanatban ellőtt fotó. Pontos dátumot sajnos nem tudok hozzá, de nagyon a "vége fele" lehet. Zseniális.

Egyéb alternatívákat elfogadok a "LEGJOBB LIAM KÉP" kategóriába. :)

THE PUZZLE ÉS A LEHETETLEN KÜLDETÉS

Vagyis, hogy honosítsuk meg a britpopot Magyarországon. Persze a Puzzle-nek sem ez volt a célja, mivel kezdettől fogva a külföldi, érts: angliai, karrier lebegett a szemük előtt. De mindenképp egy mérföldkő a hazai gitár-rock/pop színpadán a Puzzle megjelenése.
Első demojuk van terítéken, a Blondsongs. Ami, be kell vallani, kicsit lapos, érződik rajta az Oasis és a Stone Roses hatása, de abszolút vállalható, mondhatni Kárpát-medencei mértékekben csúcs, noha nem vagyok tisztában a román, szlovák stb. rockzene alakulásával a 90-es években.

Egyből ellövik a legjobbjukat, ami megy is tovább a második számnál is, ergo a lendület itt győzedelmeskedni látszik.Viszi előre magát az album, ami egy idő után sokaknak unalmas is lehet (bevallom először egy, másfél éve hallgattam, de ráuntam- tévedni emberi dolog). Az igazi izgalom az 5. passzus, a Tell Me, egy lírikus dallamvilággal megáldott szerzemény. A korai kritikák többnyire a vokál körül próbálták kikezdeni az együttest, nos itt tökéletesen ellent kell mondjak a "szakmának". Itt még az is megengedhető, hogy az erőszakos áthallás miatt Liam Gallagherre asszociáljunk. Ez egy jó szám, na.
Az utolsó, jó 7 perces szám után (aminek egy kis Whatever beütése van, a fránya vonósok!) a lemez-nyitó 2 dal magyar változata, miután konstatálhatjuk, hogy ez a stílus megköveteli az angolszász nyelvezetet. De ez is belefér.
Már csak azért is, mert ez mégiscsak egy "próbálkozás", nem várhatunk tehát "húbazdmeg" reakciót, de kellemesen mindenképp csalódhatunk.

A "kórképet" pedig az együttes egyik tagja szolgáltatja nekünk visszaemlékezésével:

"Emlékszem mindenhol odajöttek, hogy "milyen zene ez?! Én még ilyet nem hallottam, de tök jó!" Mellesleg, jegyzem meg itt már túl vagyunk a Verve Urban Hymns-én, a Blur 13-jén, az Oasis Be Here Now-ján, és a "szakma" még mindig értetlenül állt a produkció előtt. Sebaj." 

Az együttes lemezei legálisan letölthetőek innen

The Puzzle

Pap Krisztián - ének 
Riegler Attila - dob 
Póré Tamás - basszus 
Halász Gábor - gitár 
Ligeti György - gitár, ének

LIVERPOOLBÓL COLUMBIÁBA.

Illet már egy bejegyzést firkantani a Columbia-ról, mégis csak a blog címadó daláról van szó.
A Columbia az egyik legkorábbi Oasis dal, amit kezdetben csak instrumentálisan játszottak, az, hogy stúdió körülmények között is rögzítsék még csak fel sem merült. Miért? Mert egyszerűen nem volt meg a szerkezete, nem volt rendesen felépítve, ettől eltekintve "a fellépéseken állandó elem volt", ahogy Tony McCarroll fogalmaz.

Mégis, hogyan született meg a korszak egyik lázadó-dala? Történt, hogy 1992-ben Noel beszervezett egy profi stúdió felvételt Liverpoolban a Griffiths testvérek közbenjárásával. Tony Griffiths volt az Inspiral Carpets (ahol Noel kezdetben gitározott) "roadie"-ja, azaz mindenese. Noel leszervezte a stúdiót, így a banda elindult Liverpoolba, a manchesteri ősellenséghez, hogy rögzítsék első professzionális felvételeiket. A Griffiths testvérek, Tony és Chris vagyis a The Real People készségesen fogadták az Oasist.
Az egyik alkalommal a Columbia-ba kezdtek bele, amikor Liam halkan dúdolni kezdett egy melodikus dallamot: "there we were, now here we are, all this confusion nothings the same to me". Majd beleerősített, és Chris megkérte énekelje tovább. Ezután Chris egy magasabb hangon folytatta: "but I can't tell you the way I feel, because the way I feel is oh so new to me".

Csiribu-csiribá. Megszületett a Columbia. Chrisnek még egy jó tanácsa volt Liamhez, hogy tegyen a dalba egy kis 'Yeah-Yeah-Yeah!'-t, hogy megidézzék a Beatles szellemét. Liam manchesteri vére ezt nem hagyhatta annyiban, így erre replikázva jött a 'C'mon, c'mon, c'mon' rigmus. A többi már történelem.
A dal érdekessége, hogy ez volt az első Oasis szerzemény, amelyet egy rádió műsorára tűzött. No, nem kell nagy dologra gondolni, egyszerűen egy fesztivál reklámszignáljának introja a Columbia első néhány másodperce volt. Tony McCarroll visszaemlékezése szerint a történelmi pillanat egy "turnébuszban" érte őket, először el sem akarták hinni, majd a vége az lett, hogy Paul 'Bonehead' Arthurs fel-le ugrált a kisbusz hátuljában, míg Liam, Tony és Guigs is majd kicsattantak a boldogságtól (Noel egy külön autóval utazott a fellépésre).

Ez tehát a rövid története a legendás Columbiának. Liverpool, The Real People, Yeah!, C'mon!, Mítosz.

Így szólt a Columbia és Liam '94-ben, Chicagoban. Nice. 

AZ OASIS 2/5-E MEGKERESI A STONE ROSES-T. (TOTÁL BEÁLLVA)

3. RÉSZ

Mi a franc? Ez a beszéd még intenzívebbé tette a tripet. Beszélni akartam Renivel (a Stone Roses dobosa). A dobosok tartsanak össze. Vártam Liam-et, hogy körbenézzünk, de úgy tűnt neki ez már túl sok volt. Ott ült meredten, szó nélkül a Roses énekesével szemben, hogy a drog hatása miatt, vagy egyszerűen csak sokkolta, hogy találkozhat a példaképével, nem tudom. Kitátotta a száját és bólogatott, miközben Mr. Brown egy újabb különös monológba kezdett, amivel mindenkit összezavarhat. Ahogy közvetlenül mellette ültem, hallgattam a kérdéseit, de csak mosolyogtam és valami hülye kábult arcot vágtam. De legalább nem szakítottam félbe.

Reni, Stone Roses

„Reni itt van, valahol?”- kérdeztem, miután Ian befejezett egy újabb három, vagy négy mondatos beszédet, amiből kb. semmit nem értettem. Ian Brown ránézett a falon lévő órára. Na, milyen francos választ fogok kapni, kérdeztem magamban. Úgy gondoltam, hogy a válasz a tér és idő szemléletével lesz kapcsolatos.

Ehelyett: „Pár óra múlva itt lesz, de addigra el kell mennünk. A szabály mindenkire vonatkozik”. De rohadtul különös figura, gondoltam magamban. Egy kis idő kellett, hogy belássam nem a trip tette az egészet ilyen szürreálissá, hanem Ian Brown halandzsája. Ha így végződik, ha egy banda tagja vagy, akkor lehet, hogy újra kellene gondolnunk a dolgokat, töprengtem. Akárhogy is, úgy tűnt, hogy Reni reggel 5 és 7 között veszi fel a dalokat a stúdióban. A korai időpont azért volt, hogy egyedül legyen, és hogy őszinte legyek, Ian Brown szövegei után meg is értem. A következő óra úgy telt, hogy feltettünk egy-egy kérdést, amire érkezett a prófétikus, bizarr válasz a tiszteletre méltó Ian Brown-tól.

Tony McCarroll, Oasis

Ian nem élt a lehetőséggel, amit drogok formájában ajánlottunk, inkább megmaradt a kávé, fű párosításnál. Miért nem változtatjátok meg a szám címét 'Cigarettes and coffee”-ra? Jobban hangozna. Ez volt az utolsó „jó tanácsa”. Liam pedig egész este meg sem mukkant. Fura.

Nem sokkal azelőtt, hogy Reni megérkezett volna, mennünk kellet, már félig „kitisztultunk”. Szóval visszamentünk a traktorhoz és elindultunk a walesi alkony kíséretében.