"Ennyi pénzért gyertek vissza!"
2000-ben jött el az idő, hogy Gerendai Karcsi bácsi durrantson egy nagyot, és elhozza kishazánkba a britpop koronázatlan(?) királyait, az Oasis-t.
Az előkészületekről sok mindent nem tudunk, azt viszont "világgá kürtölték", hogy nem fillérekért látogatnak el hozzánk a Gallagher testvérek. Legalábbis kezdetben úgy tűnt, hogy teljes felállásban játsszák majd a Shakermaker-t a manchesteriek az év őszén a Hajógyári Szigeten. Az ezredfordulón azonban megrendült az együttes összetartó ereje, Noel megtagadta a turnén való részvételt. Az angliai fellépésekre ugyan még bejátszott a bandában, ám, amikor elhagyta a szigetországot az Oasis, Noel nem tartott az együttessel.
A botrányok nem is maradtak el, több helyszínen félbeszakadt a koncert, flakonokat és egyéb dobásra alkalmas dolgokat zúdítottak Liam és zenésztársai felé. A Sziget előtt utolsó koncertjükön, Svájcban is rövid idő után megunta Liam az atrocitásokat és levonult a színpadról.
A budapesti fellépés ezzel szemben zökkenőmentesen zajlott le, az Oasis profin lenyomta az alkalomra összeállított szettet, Liam nem szólt be a közönségnek.
Habár a magyar hallgatóság néhány tagja csípős megjegyzésekkel tarkította a koncertet, a botrány elmaradt. Elmaradt, amit talán többen is sajnáltak.
Alább a zenenet.hu bejegyzését olvashatjátok a 2000-es Pepsi Sziget Oasis koncertjéről:
"Augusztus 8-án, a sziget zárónapján mindenki érdeklődve várta, vajon botrányok nélkül bonyolódik-e le az Oasis koncertje. A buli előtt egy úriember tisztességes szurkolásra szólította fel a közönséget, majd a mindig nyugodt (vagy csak fáradt?) Gerendai Károly is megpróbált rögtönzött köszönőbeszédjével higgadtságot szugerálni a tömegbe. Az aggodalom felesleges volt. Az Oasis a Sziget egyik legnagyobb szabású, legsimább buliját vezényelte le.
Kedden este mintegy 45 ezren tolongtak a Szigeten. A közönség ekkorra már elfogyasztott negyedmillió sört, 70 ezer liter üdítőt, 50 ezer lityó bort, és betermelt vagy 7 ezer kiló kenyeret, 80 ezer kiló zsömlét és 15 mázsa virslit. A hangulatot 600 rögtönzött esküvő és 20 ezer ingyen kiosztott óvszeremelte. Minden készen állt tehát egy nagyszerű búcsúbulihoz. Ehhez már csak az kellett, hogy az Oasis tagjai ne vonuljanak le a színről az első bedobott műanyag flakon után. Nem vonultak le. Liam Gallagher már a sajtótájékoztatón meglepetést okozott. A botrányairól híres frontemberben ezen az estén szimpatikusabbik énje kerekedett felül, a Noel által emlegetett arroganciának nyoma sem volt. Liam szinte könnyekig meghatódott, amikor megtudta, hogy a Szigetre mindössze öt fontnyi összegért lehet bejutni. Mint mondta, ez a csóróság a hőskorra emlékezteti. Korábban adott interjúiban is utalt arra, hogy az Oasis kissé punkosabbra szeretné venni a figurát, és ebbe a vonulatba simán beleillik egy Szigethez hasonló fesztiválon való részvétel. Ám aki csirkedarálást várt a csapattól, annak csalódnia kellett.
Az Oasist hallgatva, némi tűnődés után az ember hajlamos elfogadni Liam azon megállapítását, miszerint csapata a világ legjelentősebb zenekarai közé tartozik. A Nagyszínpad előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, míg a büfésornál is nyújtogatták a nyakukat az emberek. Liam nem cicózott sokat, bemondta a következő szám címét, aztán alulról megközelítette a mikrofont, és rázendített. Ahogy az várható volt, a bandából nem egyénieskedett senki, mindenki szolidan tette a dolgát, a hangszerek diszkréten zúgtak a háttérben, teret engedve Liam hangjának. A frontember nem fárasztotta magát fölösleges ugrálással, minden energiájával az énekre koncentrált. A kevés show-elem közé tartozott, amikor nagy ritkán megrázta csörgőjét, a frászt hozva a hátul állók retinahártyájára. Minden nagyon profi módon zajlott, elöl a tömeg végig ugrált, az összképet csak az a fickó csúfította el, aki hatalmas Noel felirattal emlékeztette Liamet a testvéri szeretetre. Szerencsére őt senki sem akarta észrevenni.
Aki először szembesült az Oasis életművével, az hajlamos arra gondolni, hogy a bandát csak a brit sajtó által gerjesztett botrányok tették naggyá. Sokak unalmasnak találhatják a dalokat, amelyek élőben talán még enerváltabbaknak tűnhetnek. Vagyis az Oasis olyan, mint a többi zenekar: aki nincs rákattanva, a büdös életbe nem fogja megszeretni. Kedden este a Nagyszínpad előtt mindenki bekattant. Az Oasis profi módon álomba ringatta a lassan csomagoláshoz készülődő szigetlakókat. De a punkok azért még ne kezdjék a feltámadást ünnepelni."

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése