AZ OASIS 2/5-E MEGKERESI A STONE ROSES-T. (TOTÁL BEÁLLVA)

2. rész

Két mérföldnyi „kocsikázás” után megérkeztünk a Rockfield Studiohoz. Egy patkó alakú csűr szerűség és egy hozzácsatolt épület. Leugrottunk a traktorról és elindultunk lopódzva a kavicsos feljárón. A titkos lopakodásunkat beárnyékolta a lábunk alatt ropogó kavics-rengeteg és a folyamatos nevetés, ahogy a trip elérte csúcspontját. A csűr egy stúdiókkal teli épületté lett átalakítva mellette egy hatalmas farm-házzal. Közel hajnali három lehetett, amikor az ajtón kopogtattunk. Senki nem válaszolt, így megpróbáltuk kinyitni az ajtót, ami mindannyiunk meglepetésére nyitva volt. Belépve, megláttunk egy asztalitenisz asztalt.

Rockfield Studios, Wales

„Ping pong!”- üvöltötte Liam, majd hisztérikus nevetésbe kezdett. Arra lettünk figyelmesek, hogy a belső ajtó kicsapódik és súlyos lépések követik, ami jól hallatszott a kőpadlón. Észrevettek minket.

„Picsába! Elbújni!”- kiáltotta Big Un és habár semmi rosszat nem csináltunk (leszámítva, hogy bedrogozva elloptuk egy farmer traktorját) mindhárman elbújtunk egy kőoszlop mögé.

Bárki volt az, könnyű feladata volt, felkapcsolta a lámpát, mi pedig egyből lebuktunk.

„Mi a francot kerestek itt?”- kérdezte egy hang az ajtó felől. Azt hiszem le kellett volna lépnünk, de mi csak ott álltunk megmeredve, abban a hitben, hogy nem vettek észre minket.

„Azonnal tárcsázom Old Billt, ha nem tűntök el azonnal!” Félénken kijöttünk az oszlop mögül. Felemeltem mindkét kezem a megadás jeleként, majd a többiek is követtek.

„Azért jöttünk, hogy Ian Brownnal találkozzunk. Van egy bandánk, az Oasis.” Ez mindig bevált, miután ismertté váltunk. Bevezettek minket az épületbe és rámutattak egy ajtóra egy baromi hosszú folyosó végén. Amint benyitottunk, megláttuk Ian Brownt, ahogy görnyedten ül egy bőrfotelben. Mögötte egy hangmérnök dolgozott a keverőpultnál. BigUn felkiáltott, „Basszátok meg, ez Ian Brown!”, Liam és én ránéztünk, és közöltük vele, hogy fogja be.

Stone Roses, 1993. Jobbról a második Ian Brown. 

„Reggelt.”- motyogta a frontember, amint egy jókorát „füstölt”. „Gyertek, üljetek le.” Meg sem moccantunk. Csak álltunk az ajtóban és bámultunk. Itt volt előttünk az ember, aki a legtöbb együttest inspirálta, hogy zenéljenek, többek közt Liamet. Liam arcán megfagyott a meglepettség és a sokk. Talán ezt betudhatjuk egyszerre az LSD-nek és annak, hogy találkozott példaképével. Körbeültük Ian Brownt, aki beszélni kezdett, de valami nagyon furán és még furább dolgokat mondott.